2014. április 4., péntek

Újra otthon

Sziasztok ismét! Itt vagyok ma is, hogy írjak pár sort. Ma egész nap takarítottam pároméknál, hogy mire megjönnek a szülei szép tisztaság legyen. Felporszívóztam és felmostam mindenhol, mára már csak ez maradt a tegnapi portalanítás után. Csináltunk ebédet is holnapra, hogy a hosszú utazás után ne üres hűtő fogadja őket. Uram (ez értsétek vicces megnevezésnek) nem rég vett egy tök jó benti kicsi grillsütőt, és abban csináltam steak fűszerezésű tarját. Nagyon fincsi lett, csak ajánlani tudom. Viszont vigyázni kell, hogy ne süssük túl, mert kiszárad, én meg hajlamos vagyok mindent kicsit túlsütni/főzni, mindig félek, hogy nyers marad, pedig nem szokott.
Most már itthon vagyok, szüleimnél, és egy darabig itt is leszek, amíg uramnál ott vannak a szülei.
Kicsit furcsa, mert olyan sokat vagyok ott, mintha ott is laknék, miközben itt is, valójában meg saját lakásom nincs is. Jó lenne, de hát a mai világban... Meg ugye ott van uramnak az év nagy részében teljesen üres lakás, ő sem akar onnan elmenni, meg hát ugye egyszer majd úgyis visszaköltöznek oda a szülei, meg év közben néha-néha hazajönnek, tehát kiadni sem lehet, meg hát amúgy is, az milyen lenne már...
Szóval jah, jó lenne majd közös lakás urammal, de nem hiszem hogy ez a nagyon közeli jövőben bekövetkezne.
Legközelebb vasárnap találkozunk urammal, akkor megyünk majd a cicakiállításra. Jaajj de jóóó lesz, sok szép cicaaa. :)) Imádom a cicákat, nekem is van egy szép kis világos szürke cirmosom. Tényleg nagyon szép, és ezt nem elfogultságból mondom. :) 7 éves korom óta van cicánk. Akkor hoztunk el mamáméktól két gyönyörűséget. Az egyik sajnos elszökött 4-5 éves korában, de a másik velünk volt 13 évig. Mondhatni vele nőttem fel, igazi családtag volt, és iszonyat okos. Mai napig hiányzik :(
Most így hirtelen nem tudom mit mondhatnék még. Várom a vasárnapot. :)
Holnap valószínüleg kiszórók néhány régi holmit, meg lehet rendet rakok kicsit a szobámban, bár ezután a 2 nap után nincs sok kedvem ezt is kitakarítani, pedig ráférne. Majd meglátom lesz-e hozzá hangulatom.
Hát, azt hiszem mára ennyi, holnap ismét jövök. Jó éjszakát Nektek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése